Keresők Archiv

A holdraszállás 40. évfordulóján, ígéretéhez híven elstartolt a szorcs.hu, így a béta időszak meghívásos rendszere után gyakorlatilag bárki kipróbálhatja, egy regisztrációt követően. A regisztrációra a terhelés kézbentartása miatt van szükség, reméljük Konrád – Mire jó a Google Analytics – a Google-nek? – nem gyanít majd mást mögötte ;) (csak viccelek!) Elindult szörcs.hu blog is, kicsit a motorház mögötti infókat és egyéb bejelentéseket várunk tőle. A mögöttes indexről tovaábbra is vajmi keveset tudni, sok kritikát kapott a szörcs ezért, hogy csak találatokat rendez, és önálló index-el nem rendelkezik. Pletykák szerint van neki saját index-e, és szörcs robotok is járják a magyar [&hellip

Tovább...

Elsősorban az utóbbi hetekben megismert 2 új magyar kereső, a Johu és Szörcs fejlesztőinek/alkotóinak, másodsorban azoknak akik éppen most készülnek keresőt alkotni, harmadsorban pedig olyanoknak ajánlom ezt a könyvet akik usability és user experience témában érdekeltek. Aztán jöhetnek a többiek :) A könyv, ahogy a címe is mutatja, nem kifejezetten a keresők működéséről szól, hanem a keresési felületek, és a kereső felhasználók interakciójáról, azok viselkedéséről, szokásairól. Azt nem tudom, hogy hiánypótló e, de mindenképpen egyedi és első feldolgozása a témának. A tartalomból: How to Design Search User Interfaces How to Evaluate Search User Interfaces Models of the Information Seeking Process [&hellip

Tovább...

A Google keresőoptimalizálási útmutatója után a Bing-hez is kiadtak nemrég egy guide-ot webmestereknek, Bing: New Features Relevant to Webmasters címmel. (A link alatt a .pdf változat tölthető.) A 24 oldalas dokumentum szépen végigviszi, hogy mik motiválták a készítőket, amikor ilyenre alkották a Bing-et, mire jók a kategorizált találatok, hogy tudjuk kikapcsolni a Document Preview-t, milyen új utasításokkal adhatunk utasításokat a Bing crawlerének az MSNbot-nak, stb.stb. Egy rakás dolog amit a doksi érint, sajnos még el sem érhető kishazánkban, és ahogy jelen pillanatban a kereső a hazai körülmények közt teljesít, hirtelen felindulásból azt mondanám, hogy nem is érdemes átfutni, felesleges időpazarlás. [&hellip

Tovább...

Nem mondanám, hogy az utóbbi években a magyar fejlesztésű keresőkről sokat hallottunk volna, utoljára talán a netkezdo.hu volt az amiről hírt kaptam, aztán szünet. A Google uralja töretlenül a hazai piacot, megérdemelten. Most végre elindulni látszik valami, valami ígéretes, és bár vannak alapvető hiányosságok, de próbáljunk eltekinteni ettől, hiszen zárt béta fázisban vagyunk egyelőre. Igen, várható egy új magyar kereső, Szörcs néven. Nem vagyok egy brand manager, de szerintem a névválasztás zseniális, megjegyezhető, laza, ezzel nem lesz gond. A készítők próbálnak kicsit másak lenni, kis plusszt hozzátenni az eddig a keresőktől alapvetően megszokott standardokhoz. A keresésre illeszkedő találatokat például igyekeznek [&hellip

Tovább...

Tegnap jöttek meg az első képkockák a Microsoft új keresőjének, a Bing-nek a TV hirdetéséből, rögtön van is belőle 3 fajta, ezeket lehet itt megtekinteni szépen. Az utolsó kettő egész normális :) Előtte viszont, mintegy nosztalgiaként, több mint 10 évvel ezelőtti Yahoo, Excite, Dogpile és Lycos TV szpotokat ajánlok a legelső videón. Tegnap jöttek meg az első képkockák a Microsoft új keresőjének, a Bing-nek a TV hirdetéséből, rögtön van is belőle 3 fajta, ezeket lehet itt megtekinteni szépen. Az utolsó kettő egész

Tovább...

A Netkutatások blogon megjelent pár a Google magyarországi keresési adataira támaszkodó adat, Top keresések, Internetes közösségek, valamint Vásárlással kapcsolatos keresések témakörben, Az eredményeket szemlélje meg mindenki maga az említett oldalon, ami egyébként kiváló információkat szolgáltat abban a témában, amiben utazik. Átfutva az eredményeket, nekem 1-2 dolog mindenképpen szemet szúr. Az egyik mindenképpen az, hogy nem tudunk keresni. A másik pedig az, hogy végtelen mennyiségű a navigációs keresés, amikor egy site vagy szolgáltatás nevét írjuk .tld nélkül a keresőbe, hogy aztán az első találatra vígan kattintsunk. Nézzük a TOP 50 keresést január hónapra (abból az első 10-et): 1.     iwiw 2. [&hellip

Tovább...

Július közepén indult ez a kereső, mely cseppet sem hasonlít a jól megszokottakhoz. Az erőssége vagy különlegessége abban áll, hogy a megadott különféle kulcsszavakat súlyozni tudjuk, ezáltal befolyásolva a visszaadott találatok listáját. A történet úgy néz ki, hogy fogjuk és beírjuk a keresőkifejezéseinket, melyek a fenti képen látható felhőbe kerülnek (cloud, vágod? :), ahol aztán tetszés szerint módosíthatjuk őket, ami leginkább a súlyozásukat/fontoságukat jelöli, a méretűk növelése által! Tehát ha beírom például, hogy “buy” “amazon kindle” “black”, és a buy szócskát “fontossabbá” tesszük mint a többiet, akkor a találati lista egészen átrendeződik, mint ha mindegyik szót ugyanolyan súlyozással hagytuk volna. [&hellip

Tovább...

A Sequoia Capital – a Google és a Yahoo! egyik kulcsbefektetője – ma felfedte legújabb befektetését, a Searchme névre hallgató vizuális keresőmotort. A kaliforniai Mountain View-ban székelő Searchme Inc. – amely már három éve érlelődik – 31 millió dollárt szedett össze a Sequoia-tól és más befektetőktől, hogy még barátságosabbá tegye az internetes keresést. Nézzük, hogy mit sikerült összekalapálniuk: (Forrás: hup.hu) Searchme: új, vizuális keresőmotor Egy a kommentek közül: Az emberi látásban egy csomó gyorskeresési funkció bele van építve, ha ez a grafikus keresőrendszer okos, ezt is kihasználja. Kiteríted a lehetséges találati oldalakat és egy áttekintéssel már szelektálhatsz, melyik lehet egyáltalán [&hellip

Tovább...

Elindult ma a Stumpedia Picit naivak: “a global democratic search engine powered by the people, for the people has officially launched.”.. “The black box mentality of industry leaders in the search space must be broken. Szóval egy közösségi kereső, ami nem botok által összegyűjtött tartalmat indexel mindenféle algoritmusok alapján, és ad relevánsnak ítélt találatokat. Itt minden kontrol a felhasználók kezében van. Rákeresel mondjuk a “seo blog” szóra. Kapsz néhány találatot, majd azt gondolod, hogy te tudsz egy olyan seo blogot, ami ide való, de nem látod a listában. Fogod, beregisztrálsz, hozzáadod. Legközelebb már megjelenik. Ha valaki hasznosnak ítélte, akkor szavazni [&hellip

Tovább...

Website tulajdonosoknak és SEO-val foglalkozóknak jöhet jól az a szolgáltatás, melynek a lényege annyi, hogy – álításuk szerint – hasonló algoritmusok alapján vizsgálja át a megadott weboldalt, mint a Google, vagy a Yahoo, aztán kidobja nekünk, hogy milyen hiányosságok, és javítani valók vannak az oldalon, illetve egy áttekintést ad a lényeges szempontok aláján végzett vizsgálatok eredményéről. A feature listát itt találjátok. SEOENG feature list Az alapszolgáltatás alapvetően ingyenes, de a kiterjedt vizsgálatért és a jövőbeni funkciók eléréséért fizetni kell. A SEOENG honlapja. Alapvetően semmi forradalmit nem látok benne, talán egy picit mélyebben analizál a jelenleg is létező szolgáltatásokkal szemben, de [&hellip

Tovább...