Hosszú és idegtépő várakozás után végre megjöttek a Goldenblog 2011 Szakértői blog kategóriájának eredményei.
Szakértői blog kategória: kiket választott a zsűri?
Egyfelől köszönöm szépen a közönségszavazatokat, és örülök a zsűri “ítéletének”, miszerint a legjobb 10-be is sikerült bekerülni, sőt – lehet ezt még fokozni? :) -, a dobogós hely is meglesz, de hogy melyik, az …
Egy asszony arról mesélt, kétszáz kilométert tett meg gyalog öt gyerekével, akik közül ketten meghaltak útközben, de ott kellett hagynia őket az út szélén.
Hatásvadász bevezető vagy nem, a helyzet tragikus és végtelenük ekjeserítő. A hétvégi bulinpénzből csípj le valamennyit ha megteheted!
Így lehet segíteni
Az UNICEF Magyar Bizottsága az OTP 11705008-29913358 számú számlaszámra Amina jeligére …
Hello,
azt hiszem nem kell hosszan ecsetelnem miről van szó, mindenkihez eljutottak a hírek, a képek.
A blog olvasóit arra kérem, hogy fogjunk össze, és segítsünk ahogy tudunk! Ez a minimum.
Mit tehetsz?
Hívd a Nemzeti Segélyvonalat: 1752, a Vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatására
Adakozz! – A Veszprém Megyei Önkormányzat elkülönített számlát nyitott a vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére.
Számlaszám: 11748007-15431954-10104002
Hozd …
Ennyit tesz ha van verseny. A Bing az indulásakor egy funkciókban ha nem is gazdagabb, de mindenképpen másabb elrendezésú keresőoldalt tett a felhasználó elé. Jobban ráfeküdtek a különböző vertikális keresésekre is, mint pl. az utazás vagy vásárlással kapcsolatos dolgok.
(A képre kattintva normális felbontásban is megtekinthetjük őket.)
Az új Google címlap
A Google néhány hónapja változtatott …
A legfrissebb Murdoch sztorit mely szerint ugyebár a News Corp elnöke kitiltaná a tolvaj Google-t az oldalairól, ismerjük.
Láttuk a Hitwise adatait is arról, miszerint a Google és a Google News-ból jövő látogatók kb. 25%-át adják a médiabirodalom egyik zászlóshajója, a Wall Street Journal forgalmának.
Szerintem épeszű ember nem is nagyon kezdett el aggódni, hogy …
Az idén immáron harmadszor kerül megrendezésre a Keresőmarketingnap elnevezésű szakmai konferencia, november 18-án a Magyar Telekom Székházban.
Nem hiszem, hogy a blog olvasóinak magyarázni kellene a keresőmarketing fontosságát és annak hatékonyságát. A konferencia is ebben a szellemben kerül megrendezésre. Lesz megint SEO kerekasztal – én is részt veszek rajta -, esettanulmányok a keresőhirdetések világából, webanalitika, …
Dered Powazek a múlt héten kicsit megbolygatta a SEO “társadalmat” Spammers, Evildoers, and Opportunists című írásával. Pedig a Blogger-nél és a Technorati-nál szocializálódott úriember 2007-ben még a “TOP 40 Industry Influencers” közé is bekerült.
Zanzásítanám a mondandóját, de érdemes teljes egészében is elolvasni. Mr. Powazek szerint a keresőoptimalizálás (SEO) mint olyan, nem egy legitim formája …
Az utóbbi hetek hallgatásának oka, hogy jól megérdemelt szabadságomat töltöttem Jordániában, de sajnos haza kellett jönni, éppen ezért aztán a blog körüli dolgok is visszatérnek majd a régi kerékvágásba. Néhány kép az utazásról megtekinthető itt: Jordánia fotógaléria
Történtek időközben más változások is. Október elejétől az iProspect magyarországi irodájában folytatom kezdem a keresőoptimalizálási munkát. immár hivatalosan …
Azt, hogy a szex és online szerencsejátékkal foglalkozó oldalak mögött igencsak erős SEO meló húzódik meg – tekintsünk most el annak fehér vagy fekete oldalától -, azt hiszem senkinek nem kell mondani.
Ugyanúgy ahogy az internet fejlődése – gondoljunk csak a micropayment megoldásokra – nagyon sokat köszönhet ezeknek a területeknek, a SEO úgyszintén. A …
Pont a délután folyamán jutott eszembe – miután a szorcs.hu nyílt napot tart -, hogy miért nem jelenítenek meg Etarget hirdetéseket. Erre nem sokkal később jön egy levél az Etargettől, amiben felhívják a figyelmemet egy új lehetőségre:
Az Etarget reklamhalozat uj alkalmazast tesz elerhetove az On szamara, megpedig egy uj keresot. Tulajdonkeppen egy kulcsszavas …