Invalid Click :: SEO Blog

2009. júl 21.

Elstartolt a Szörcs.hu

Kategória: Keresők

A holdraszállás 40. évfordulóján, ígéretéhez híven elstartolt a szorcs.hu, így a béta időszak meghívásos rendszere után gyakorlatilag bárki kipróbálhatja, egy regisztrációt követően.

A regisztrációra a terhelés kézbentartása miatt van szükség, reméljük Konrád – Mire jó a Google Analytics – a Google-nek? – nem gyanít majd mást mögötte ;) (csak viccelek!)

Elindult szörcs.hu blog is, kicsit a motorház mögötti infókat és egyéb bejelentéseket várunk tőle.

A mögöttes indexről tovaábbra is vajmi keveset tudni, sok kritikát kapott a szörcs ezért, hogy csak találatokat rendez, és önálló index-el nem rendelkezik. Pletykák szerint van neki saját index-e, és szörcs robotok is járják a magyar webet, bár googlebot-nak maszkolva magukat. Ezt a lépést annyira nem értem mondjuk, de remélem egy illetékes kiigazit majd a kommentekben.

Hogy lesz e annyira “nagy lépés” a szörcs.hu mint a vele egy napon, bár 40 évvel korábban megtörtént holdraszállás, azt nem tudom, 40 éve az lett volna ;) A többi pedig idővel kiderül, bírják e szusszal, erőforrásokkal és kitartással. Én szurkolok!



Kapcsolódó írások:

Ne lopj, sánta kutya!
Szűkít(?) a Google – Csak kettő maradhat
Domainriadó

12 hozzászólás "Elstartolt a Szörcs.hu"

1 | kocsmy

2009. július 21. | 11:13 de.

Avatar

Haha, azert az alap koncepcio mar szar, hogy regisztralni kell egy keresesert. Ennyi eleg is volt belole:)

2 | mosquito

2009. július 21. | 11:19 de.

Avatar

kocsmy, persze, igy is meg lehet kozeliteni, de sztem nezd a valos oldalat. Idezek a szorcs.hu blogbol: “Sajnos kompromisszumot kellett kötnünk, amelynek az döntés lett az eredménye, hogy egy időre regisztrációhoz kötjük a használatot. Azért alakult így, mert nem sikerült kellően pontosan megbecsülni, hogy milyen terhelést bírna ki a rendszer és egy ilyen “kapu” mögé bújtatott szolgáltatást kicsit jobban tudunk kontrollálni. (Reméljük, hogy nem kell majd tovább korlátozni a dolgot.)”

3 | kocsmy

2009. július 21. | 11:24 de.

Avatar

oks, valoban nezhetjuk ilyen oldalrol is.

De en meg azt a oldalt valasztom hogy:
nem igazan valoszinu h tulsagosan racuppanna a nep egy ilyen szolgaltatasra, de azert a kezdeti lelkesedes miatt par tizezerre is rughat. (talan voltunk olyan ugyesek is h cloudba dobjuk bele az egeszet hogy a skalazhatosag ne legyen gond).

Nade egy olyan cockblockot berakni, ami a felhasznalot eltantorithatja? Minek? (ugye van masik 2000 kereso amit kiprobalhatok ha unom a googlet) Ugyanmar.

Lehet en latom rosszul, de nekem kicsit sok, hogy egy egyszeru keresoszolgaltatas miatt regisztralni kelljen.

4 | mosquito

2009. július 21. | 11:40 de.

Avatar

kocsmy, ertem az allaspontod, abszolut jogos egyebkent. Talan az en lelkesedesem ami tul nagy :) Remelem masok is igy lesznek ezzel :)

5 | Barnabás Péter

2009. július 21. | 12:15 du.

Avatar

A szörcs úgy indexelte be egy friss blogbejegyzésemet hogy a nem látogatta meg az oldalamat egyáltalán (telepátia!). A Googlebot igen de az biztosan nem a szörcsbot volt, mert Google tartományból érkezett. Jött még egy pár bot, de egyértelműen beazonosíthatóan nem szörcsösek voltak. Nagggyon átverés szaga van ennek! Egyértelműen ez az oka annak is szerintem hogy regisztrálni kell.

6 | Zerking

2009. július 21. | 3:01 du.

Avatar

Péter: Használunk aktívan 5-6 user agentet és 3-4 IP címet, nem feltétlenül botként jelenünk meg nálad.

A google user agent azért volt szükséges, mert csillió féle többszintű redirectel szivat néhány portál és szolgáltatás, amit néha lehetetlen követni, viszont egy googlebotnak detektált gépet általában nem köröztet értelmes fejlesztő (lásd pl blog.hu oldalak).

7 | Barnabás Péter

2009. július 21. | 3:13 du.

Avatar

Zerking: na és melyik a szörcs?

65.55.104.173 (msnbot-65-55-104-173.search.msn.com)
174.36.241.157 (174-36-241-157.robot.spinn3r.com)
193.189.143.36 (nv50.netvibes.com)
72.30.87.126 (llf531186.crawl.yahoo.net)
66.235.124.17 (crawler5017.ask.com)

A blogbejegyzés megírása után és a Googleban (és szörcsben) megjelenés között erről az 5 IP címről érkezett látogató, sehonnan máshonnan.

8 | szabi

2009. július 21. | 4:05 du.

Avatar

Regisztrálni kell? 2009-ben; keresőért? Röhög a májam, komolyan – tudom, h ment fent róla diskurzus, de akkoris röhej nna.

9 | Celebfan

2009. július 21. | 7:12 du.

Avatar

Én igazából még fejlesztői oldalról sem értem pontosan miért kell elriasztani az embereket ezzel a regisztrálással, mert max. leáll a szerver oszt mi van, újraindítjuk és megy tovább…de ez a reg. szerintem teljesen abszúrd és úgy látom a felhasználók inkább úgy vélekednek mint én…

10 | mosquito

2009. július 22. | 5:53 du.

Avatar

a szorcs blogon megjelent egy picit bovebb adalek a temaban: http://szorcs.hu/blog/szorcs.szorcs/user-agent/

11 | szabi

2009. július 22. | 9:48 du.

Avatar

@mosq: oda nem tudok írni, ezért ide írom: “Egyszerűen arról van szó, hogy a legtöbb oldal külön kezeli a keresőket” – azért ez ordas baromság, kérném tőlük a példákat, ha lehetne; a legtöbb seós fél más tartalommal etetni a robotot, hozzáteszem, általában joggal.

Amúgy azt, hogy az sb-k hogyan segítsék a Szörcs munkáját meg inkább tartsák meg maguknak, legtöbb sb csukott szemmel tudna szemantikus tiszta kódot írni, ha éppen nem állna felette egy sok dollárért leakasztott seós senkiházi kókler, vagy az ügyfél nem akarna mindenáron úgy ajaxozni, flashezni, hogy a pénzt lecsippenti az accessibility oldalról. Szörcs röviden: lol.

12 | mosquito

2009. július 22. | 11:55 du.

Avatar

@szabi igen, ez a “kifogas” amit emlitesz nekem is bokte a szemem, ahogy azt delutan meg is tweeteltem. Ezen felul igazan nem erdekel amugy, h a szorcs-nek van e sajat botja vagy nincs, ha jo es relevans/relevansabb talalatokat hoz ossze, ami kielegiti az embereket, akkor aldasom rajta.
Az SB-s megallapitasoddal azert kicsit vitaba szallnek.
- Vannak nagyon jo sitebuilderek, es vannak megjobbak, akik talan magukra is szedtek nemi SEO tudast, de remelem azzal te is egyetertesz, h egy “TOP 10 SEO trukkok” elolvasasa, es a META tagek illetve kepek ALT tagjeinek a kitoltesetol meg valaki nem lesz jo SEO-s. Minden munkat vegezzen el lehetoleg az az ember, aki ezzel foglalkozik, es ert hozza, de rendesen. Egy ilyen embernek a kivalasztasa az, amin a hangsuly van. Ha a fonokodet megvezeti egy kokler, akkor az az o hibaja is.
- De persze, az ugyfel szava donto es lesporol ezt azt, illetve nem lat tul a csillivillli flashes grafikan. Edukalni, edukalni, edukalni. Lenin is ezt mondta, nem? ;)

Szólj hozzá


  • Avon: Nem nagyon vizsgálgattam a szörcs múltját. Én csak a mostani állapotból tudom levonni a konzekvenciákat. A mostani állapotáról látszik, ho
  • Romlex: A július 8.-án rendezett Google ügynökségi napon volt szerencsénk meghallgatni a Hölgy előadását a Google tartalmi hálózatáról, nagyon h
  • Varga Máté: Kedves Szerkesztő! Érdekel az állás! Ha aktuális még, kérlek jelezd nekem a megadott címen! Köszönöm!

Adtaily

Naptár

július 2010
H K S C P S V
« jún    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Optimized by SEO Ultimate