Keresőmarketing Archiv

Jó volt. Egyfelől. De inkább kifejtem. Jó volt, hiánypótló, mert kell ez idehaza, muszáj a témát pörgetni. A tavalyival ellentétben kicsit több gyakorlatias előadás volt, nem csak rizsa, és szerencsére több SEO-val kapcsolatos téma is helyet kapott. A jó konferenciát csinálni viszont nehéz feladat, azt hiszem. Ottvan egyrészt 200 különböző ember, különböző érdeklődéssel, szakmai felkészültséggel, elvárásokkal. Nekik teljes mértékben megfelelni szinte lehetetlen. Ha túl mélyen bonyolódsz dolgokba, akkor elmegy az idő, nem érti a fele társaság. Ha olyan a tematika, akkor nehéz szponzort találni, stb. Szóval nem könnyű. De legalább volt, és lesz. Reméljük. Ami észrevételek viszont megfogalmazódtak bennem, azok [&hellip

Tovább...

Volt ugye tegnap a Keresőmarketingnap konferencia, ami köszönet a munkaadómnak, sikerült eljutnom. Próbálok majd valami rövid összefoglalót írni az eseményről, bár őszintén megmondom, hogy nem sok dolog maradt meg, illetve az elején szinte az életemért küzdöttem, alacsony vérnyomás problémák miatt :) A belépésnél minden résztvevő ajándékkönyvet kapott, viszont nekem ebből már van egy példányom, ezért úgy döntötem, hogy ezt felajánlom a köz javára. Jobban mondva az első jelentkezőnek, aki egy emailben jelzi igényét. Kérem, hogy csak olyan jelentkezzen akit valóban érdekel a téma, és a hűvös téli esték valamelyikén át is rágja magát a könyvön, hiszen tüzelőnek kicsit értékes ajándék [&hellip

Tovább...

Márciusban – rögtön a DoubleClick akvizíciója után – jelentette meg a Google az AdManager (Hirdetéskezelő) rendszerét, igaz akkor meghívásos formában. Tegnaptól viszont bárki számára elérhető a Google AdManager szolgáltatása, ami a http://google.com/admanager címen érhető el, és mindösszesen egy Adsense azonosítóra van szülségünk a használatához. De mi is ez az egész? A Google AdManager egy komplett adszerver megoldás, hirdetések kiszolgálására, menedzselésére, nyomonkövetésére ésatöbbi. Segítségével sitejaink hirdetési felületeit tudjuk hatékonyabban kezelni. Olyan mint az OpenX :) A felület egyszerű és áttekinthető, beszél magyarul is, bár ez sokszor inkább zavaró volt mint hasznos :) A háttér megbízható, hiszen a Google infrastruktúrájának magas rendelkezésre [&hellip

Tovább...

Az elkövetkező pár hónapban folyamatosan bevezetésre kerül néhány változtatás a Google Tartalmi Hálózatában (Content network), melyek minden kétséget kizáróan nagyon meggyőzőek. – A Tartalmi Hálózat egyrészt a Google saját tulajdonú weboldalaiból áll (gmail, youtube), másrészt az Adsense programban résztvevő oldalak seregéből. A változások közül az egyik legjelentősebb szerintem ez lesz: Frequency Capping: A hirdetőnek lehetősége lesz szabályozni, hogy egy látogató hányszor lássa a hirdetését. Ez jó a hirdetőnek, és a látogatónak is, hisz ha mindig ugyanaz a hirdetés rotálódik ami nem érdekli, akkor abból sosem lesz click. Persze jó a Google-nek is, mivel sokkal több hirdetést tud majd kipörgetni. Biztos [&hellip

Tovább...

Na igen, az utóbbi időben elég jó világa volt a kulcsszókutató és buheráló szakembereknek, hisz a Google sorra jelentette be újításait, fejlesztéseit a témában. Elég ha csak az alábbi listát nézzük: Keresettség “becslő” az Adwords keyword tooljához Google Trends Google Trends for Websites Google Ad planner Tegnap jelent meg “a család” legújabb tagja, az Google Insight for Search, a keresések még mélyebb megértéset hivatott szolgálni. Mondja legalábbis a Google :) Hasonlóan a poszt elején említett eszközökhöz, itt is tudunk természetesen több kulcsszóra vizsgálatot végezni, azokat összehasonlítani, de erre lehetőségünk van egy adott időintervallum, vagy földrajzi elhelyezkedés alapján is. Információkat kapunk [&hellip

Tovább...

Elég rövid lesz, elsőre hosszabbnak tűnt. De amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Vagyis az lehet. Mit is csinálunk. Tegyük fel, hogy lesz egy esemény a jövőben, amire várható, hogy a felhasználók általi keresések megsokszorozódnak adott kulcsszavakra. A feladatunk annyi, hogy elkezdünk egy oldalt optimalizálni ezekre a kulcsszavakra, és ha nincs túl erős verseny, akkor egész jó eredményeket is elérhetünk viszonylag rövid idő alatt. Lépésről lépésre: Mindig gondolkodjunk előre, legalább 2-3 hónnap az esemény előtt. Az optimalizálás és az indexelés is időt vesz igénybe. Készítsünk egy teljesen új weboldalt a célra, regisztráljunk egy domaint is hozzá ha lehet. Fordítsunk kellő figyelmet a [&hellip

Tovább...

UPDATE: “Google confirmed the page load time grade will be displayed on the Keyword Analysis Page.” Már megint egy tipp ugyan, de többen is gyanítják, hogy Google az oldal betöltődési időt (Page Load Time), beveszi az Adwords hirdetési rendszerben használt kulcsszavak Quality Score-ját befolyásoló tényezők közé. Mi is az a Quality Scorre? Röviden. Amikor egy Adwords kampányt futtatunk, akkor ugye kulcsszavakat vásárolunk a Google-től, melyre a felhasználók keresnek, és mi pedig szeretnénk nekik megmutatni a hirdetésünket. Azzal a céllal, hogy a hirdetésre kattintva elvezessük őket a honlapunkra, vagy egy adott oldalra (landing page). Itt aztán megpróbálunk rájuk sózni valamilyen terméket, [&hellip

Tovább...

Hopp, ez éppen most zajlik. Kíváncsian várjuk a hiradásokat.. Szeretettel meghívjuk az Arcus Search március 6-i sajtótájákoztatójára. Az eseményen az Arcus Search bejelenti a régió keresőmarketing piacát alapvetően befolyásoló megállapodás megkötését: a piacvezető keresőmarketing ügynökség a most megkötött megállapodás révén a régió egyetlen versenytárs-vizsgálatot kínáló keresőmarketing ügynökségévé válik. Az Arcus Search vezetője a sajtótájékoztatón beszámol a megállapodásról részleteiről, továbbá bemutatja, hogy az együttműködési megállapodás milyen hatással lesz az évi 250%-os növekedést mutató keresőmarketing piacra. Téma: Együttműködési megállapodás az Arcus Search és a vezető hirdetési információs rendszer között Időpont: 2008. március 6. 10h A sajtótájékoztatón felszólal: Fazakas László, Arcus Search, divízió [&hellip

Tovább...