Az első ami a Traffic meetup után felmerült bennem, hogy “eddig ilyen miért nem volt?”. Mert remek szakmai konferenciánk már van, de csak egyszer egy évben, a téma pedig azon túl, hogy forró, folyamatos újdonságokkal “örvendeztet” meg minket. Amikről jó hallani, és beszélni.Na ez volt ami itt most megtörtént! Az előadások előtt, utána a teremben, és kint a teraszon is, még jóval a rendezvény végeztével is. Az Arkon Zrt. által biztosított helyszín kiváló – köszönet érte -, a Köleses nevű sör ütős, a szendvicsek pedig finomak voltak :) Az első ami a Traffic meetup után felmerült bennem, hogy “eddig ilyen
Havi Archiv:: április 2012
Néhány hete kaptam egy felkérést egy szolgáltatás bemutatására, én pedig vállaltam ezt a feladatot, kicsit illesztve a dolgokat a seoblog.hu fő témájához. így az általános bemutatás mellett igyekeztem a keresőoptimalizálás szempontjából is figyelni a lehetőségeket és megoldásokat. A poszt írásakor próbáltam információkat gyűjteni a hazai kis és középvállalkozások weboldal “lefedettségével” kapcsolatban, viszont teljesen ellentmondó információkat találtam. Volt amelyik felmérés csak 30%, és volt olyan amelyik szerint 60%-uk nem rendelkezik saját honlappal. Okés, a módszertan és a definíciók felvetnek egy raklap kérdést, ezért inkább ezt a szálat kihagytam mint felvezetés. Néhány hete kaptam egy felkérést egy szolgáltatás bemutatására, én pedig vállaltam
Nemrég Gary Illyés osztott meg Google Plus-on egy bejegyzést, ami egy “plugint” kínál Google Analytics-hez az oldalon történő görgetés mélységének detektálásához. Magyarul, láthatjuk, hogy a felhasználó meddig volt hajlandó lescrollozni az oldalunkon. Látják-e még a reklámokat, eljutnak-e a komment szekcióig, a megosztások gombig, stb. Miután a cucc jól működik és volt is időm kipróbálni, gondoltam megosztom, hátha másoknak is hasznos lehet. JQuery Scroll Depth A plugin az Events API-n keresztül dolgozik, és a következő értékeket adja vissza: Baseline (0%), 25%, 50%, 75%, 100% Vagyis egészen pontos értéket nem kapunk – minek is -, viszont azt nagyon jól láthatjuk, hogy hol