Megérkezett az érintettek reakciója az előző posztban feltett kérdésekre, ami most közlök, ahogy ígértem is. A tisztánlátás végett. A levél teljes tartalmában van idézve, pár sortörés távolítódott csak el. Nyílt levél az IT szakmának Sajtos István vagyok, a Szörcs ötletgazdája. Nyílt levelemben a szolgáltatás ellen felmerült vádakra szeretnék reagálni. Mivel ezek a vádak egy ponton átfordultak a személyem elleni támadásba, a saját nevemben kívánok nyilatkozni, a Szörcs többi tulajdonosának véleményét ez a levél nem tükrözi. Az alapvetés, hogy a Szörcs egy önálló kereső. Ezt bizonygatni feleslegesnek éreztem, azok után is, hogy ezt az állítást többen feltétellel kezelték. Vannak akik szerint
Havi Archiv:: május 2010
A tényszerűség kedvéért. Ez a nyílt levél a Szörcs fejlesztőinek hétfőn lett elküldve, és péntek délre ígért válaszban egyeztünk meg. Miután a az elmúlt órákban arra lettem figyelmes, hogy az általam idézett találatok kezdenek eltünni a keresőből, illetve erősen kozmetikázásra kerültek, úgy gondoltam, hogy nincs értelme tovább várni. Itt van tehát az a levél, amelyben a Szörcs fejlesztőket kérdezem bizonyos a keresőjüket érintő alapvető dolgokkal kapcsolatban, és próbálom megvilágítani és bizonyítékokkal alátámasztani, hogy mit vélek problémásnak. A levél tehát itt van, a kommentek jöhetnek, a teszteket pedig mindenki próbálja ki maga, minden nyomot úgy sem lehet eltüntetni. A lényeg kiderül
Vége a csecsemőkornak, mostmár ovisok lettünk. 3 év, nem kevés. Az első poszt ez volt: Jó helyezésre fel! Ezt követte még 299 ha jól számolok! A lendületem töretlen. Mindenkinek köszönöm, hogy olvas, hogy kommentel, stb. A gratulációkkal és a kritikákkal ne fukarkodjatok! :) Vége a csecsemőkornak, mostmár ovisok lettünk. 3 év, nem kevés. Az első poszt ez volt: Jó helyezésre fel! Ezt követte még 299 ha jól számolok! A lendületem töretlen. Mindenkinek köszönöm,
A kirowski tapasztalt webdesignert keres, lehetőleg multimédiás ismeretekkel. Az ideális jelölt: Sokat, gyorsan, jól és szívesen dolgozik. Szeret új és formabontó dolgokat létrehozni, de a rutinmunkákat is precízen képes megoldani. Izgalmas portfoliója van, amit – lehetőleg önéletrajzzal együtt – szívesen elküld a job@kirowski.com címre. Multimédia tapasztalat előny, de nem elvárás – ha te hiszel magadban, hogy bele tudsz tanulni, akkor mi is. Jelentkezés: Amennyiben úgy érzed, hogy a fenti feltételeknek megfelelsz, kérjük, hogy küldd el a pályázatodat (magyar vagy angol nyelvű önéletrajz, portfólió, kísérőlevél) a jelige (kir1008) megjelölésével e-mailben. A kirowski tapasztalt webdesignert keres, lehetőleg multimédiás ismeretekkel. Az ideális jelölt:
Az eddigi interjúkban mindig férfiak voltak a megszólaltatottak, ezért gondoltam szakítok ez eddigi hagyományokkal, és most egy hölgyet kérdezek keresőmarketing témában. Az első válaszadóm Madarász Márti, aki a dublini Google irodában tölti dolgos hétköznapjait Account Manager-ként, és általában akkor kerülünk vele kapcsolatba, ha Google Adwords-el kapcsolatban van szükségünk profi segítségre. Ha jól tudom lassan 2 éve vagy a Google-nél, hogy kerültél oda –és miért pont oda -, és korábban mivel foglalkoztál? Nem sokkal a Közgáz nemzetközi tanulmányok szakának befejezése után kerültem a Google-höz: akkoriban frissdiplomást kerestek a dublini központba, engem pedig különösen vonzott az a lehetőség, hogy nemzetközi, multikulturális környezetben,
Bízom benne, hogy mindenki olvassa a SEOmoz-t, így nem újdonság ez a prezi, de talán vannak akik elsiklottak felette, és így hogy újra látják, gyorsan átpörgetik ezt a 49 slide-ot. Rand Fishkin nagyon jól összeszedi benne a keresőmarketing és keresőpiac legfontosabb adatait, grafikonokkal, stb. Lehet menteni, saját prezikbe is jól jöhet ;) (Tegyétek ki fullscreen-re ha lehet!) Web20 Fishkin Search Landscape Bízom benne, hogy mindenki olvassa a SEOmoz-t, így nem újdonság ez a prezi, de talán vannak akik elsiklottak felette, és így hogy újra látják, gyorsan átpörgetik ezt a 49 slide-ot