A tegnapi PubSubHubbub-ot is érintő posztban elfelejtettem megemlíteni Séra László nevét, akitől pedig előző nap elég sok segítséget kaptam a számomra ismeretlen témában, hogy egy kicsit képbe kerüljek. Ezúton is köszönöm szépen!
A tegnapi PubSubHubbub-ot is érintő posztban elfelejtettem megemlíteni Séra László nevét, akitől pedig előző nap elég sok segítséget kaptam a számomra ismeretlen témában, hogy egy kicsit képbe kerüljek. Ezúton is köszönöm szépen!
Közel egy éve írtam az akkor első iPhone-ra megjelent SEO alkalmazásról, a
Az URL-ek keresőkbe történő regisztrálása (Search Engine Submission) az általuk biztosított felületeken keresztül – pl. http://www.google.com/addurl/ – már elég elavult, és nem is nagyon ajánlott megoldás. Ennek ellenére még számos keresőoptimalizálással foglalkozó cég honlapján láthatjuk ezt, mint szolgáltatást, amit kínálnak.
Az új oldalak indexelésére számos egyéb megoldás van, ami egyrészt célravezetőbb, illetve gyorsabb.
Elhelyezhetünk például már [...]
Nem hagyott nyugodni a Google új keresője körül felmerülő kérdések áradata, ezért összeesküvés-elméletek gyártására vetemedtem.
A legsarkalatosabb pont, hogy vajon miért most jött el az a pillanat, amikor a Google a segítségünket kéri abban, hogy az új keresőjének publikus felületét használva, az ott kapott találatokat összevessük a megszokott keresőből érkező találatokkal, és azokat jelentsük is neki. [...]
A @techcrunch nagyon találóan írta a következőket: Search Engines are like sharks: If they stop moving, they die. Szóval mozgolódni kell, és a keresőpiac az utóbbi időben mintha az eddig megszokottnál is aktívabb lett volna. Nem csak a Bing megjelenésére, vagy a Microsoft Yahoo-val kötött “házasságára” gondolok, hanem például a real-time search körül felerősödött igényekre [...]
2009. aug 09.
Kategória: Hír / Info / Pletyka
Azt, hogy a szex és online szerencsejátékkal foglalkozó oldalak mögött igencsak erős SEO meló húzódik meg – tekintsünk most el annak fehér vagy fekete oldalától -, azt hiszem senkinek nem kell mondani.
Ugyanúgy ahogy az internet fejlődése – gondoljunk csak a micropayment megoldásokra – nagyon sokat köszönhet ezeknek a területeknek, a SEO úgyszintén. A verseny [...]
Matt Cutts elmondja a frankót nekünk ezen a videón. A legféltettebb SEO titkora derül fény, mit tegyünk, hogyan tegyük. Zseniális :) Csak nem kell mindent komolyan venni.
2009. aug 05.
Kategória: Google| Keresőoptimalizálás
A Google-nél biztos olvasták Rung András írását az ergománián, miszerint a Szörcs barátságosabb, mint a Google, ezért aztán gyors csiszolgatásba kezdtek. Meg nem erősített információk szerint azonban más van a háttérben :)
Az Ajax-osítás rögös útján továbbhaladva most épp egy olyan feature-t kap a SERP (Search Engine Result Page), miszerint egy-egy – releváns(?) – találat alatt [...]
Örök kérdés, hogy a visual search engine-ek jók e, hasznosak e, jobban tudunk velük keresni mint pusztán csak szöveges társaikkal. Már ami a megjelenítést illeti. Való igaz, hogy a kereső felület az utóbbi években lényegesen nem változott.
Voltak, vannak próbálkozások, ilyen volt a Searchme: is, ami szép lapozgatható formában tette elénk amit keresünk. Erről most csak [...]
Kommentek